Érthetetlen számomra, hogy egy olyan ember sem jut el a „volt független” médiába, aki elmondaná mekkora veszélyt jelent a TISZA. Nem, a címből nem maradt le a kérdőjel, hanem ez egy kijelentő mondat.
Már most ennyire félnek ezek a médiumok Magyar Pétertől, mi lesz ha nyer esetleg a TISZA? Ez az ember éjjel nappal a híradóban lesz, nem csak péntekenként reggel. Az az ember, aki a honlapján üzemeltet egy számlálót, hogy hány napja nem volt a köztévében szerepelni, az akar lenni az ország új meghatározó ereje?
Aki arra vágyik, hogy az imádott messiást naponta lássa a köztévében, már most kezdje el nézegetni az Interneten az észak-koreai híradókat. Lassan eljutok oda, hogy inkább maradjon a FIDESZ, mint a TISZA! Azt legalább már kiismertük. Azok a jelek, amiket Magyar Péter hurcol magával már egy éve számomra semmilyen meggyőző erővel nem rendelkeznek, sőt nagyon elgondolkodtat, megrémít, hogy ez rosszabb lesz, mint a FIDESZ rendszer.
Tulajdonképpen nekünk már teljesen mindegy azoknak, akik el merik mondani a véleményüket, nem lettek szemeink könnyesek egy hazug messiástól, viszont látjuk annak veszélyeit egyértelműen.
A Chicken Game most úgy néz ki, hogy hogy mi, volt baloldali szavazók középen állunk (akik nem árulják el a pártjaikat!), a FIDESZ és a TISZA rohan egymás felé, mi közöttük állunk. Teljesen mindegy elkapja-e a kormányt valaki, vagy nem, mi el leszünk gázolva az már biztos. Jó lenne ha valóban demokráciában élnénk, és nem lennének áldozatai egy választásnak.
Mondhatnák, hogy ez a demokrácia, de ez nem az! Ugyanis egy torz választási rendszer torzítja el a választói lelkeket is. A múlt (22-es választás) eredménye sokak számára a mai napig feldolgozhatatlan és ami nagyobb baj érthetetlen. Nem értik mi történt és miért. Ebben óriási felelőssége van a baloldali pártoknak hogy nem magyarázzák és sulykolják eléggé közérthető módon, hogy mi történt és miért. Az eredményből és annak meg nem értéséből nagyon sok választó téves és hibás következtetést vont le, ami eredményeképpen hibásan és tévesen is döntenek, ami előállította azt a helyzetet, hogy a baloldali szavazók kiteszik a pártjaikat a parlamentből és helyette egy jobboldali pártot tesznek a helyére! Ezzel megvalósítva 2026-ban egyedülálló módon azt, hogy gyakorlatilag (néhány baloldali DK-s képviselő kivételével) egy vegytiszta teljes jobboldali parlamentet. A szélsőjobboldaltól a mérsékelt jobboldalig mindenki ott lesz, aki beleszólhat az ország irányításába. Az így létrejövő jobboldali tömb akár 188/190 képviselővel is rendelkezhet majd, és esetleg lehet 9-10 DK-s képviselő. Ez a világ rosszabb lesz mint a jelenlegi egy baloldali szavazónak. Ráadásul ezt a baloldali szavazók fogják létrehozni.
22-ben a baloldali pártok bízták rá magukat és a szavazóikat egy jobboldali emberre (MZP), 26-ban ezt már maguktól a baloldali szavazók teszik meg buta, elvakult reménytől és dühtől vezérelve. Borzasztó vége lesz ennek.
Vagy áldozatai mindig vannak egy választásnak?
Mindig vannak, akik szenvednek a többségi diktatúra alatt még a XXI. század elején is? Ránk továbbra is ez vár baloldali, nem áruló szavazókra úgy tűnik. Nem volt nekünk elég még a 16 év szenvedés, folytatódik ez tovább számunkra, már akit nem csap majd erősen pofán valamelyik sárhányó.
Úristen! Mit beszélek! Igen ki kell mondani ezt is lassan és megint én leszek az első talán, aki ki meri ezt mondani. Vállalom. Akkor inkább maradjon a Fidesz, mint a Tisza!
Ébresztő baloldali pártok, ébresztő összefogás! Fel kell tennünk lassan a jogos kérdést:
Vajon meg tudja válaszolni egy baloldali szavazó azt a kérdést, hogy inkább FIDESZ, vagy inkább TISZA? Az egyelőre nem látszik érvényes válasznak, hogy egyik sem, mert valamelyik LESZ! Ez persze nem azt jelenti, hogy Fidesz-re szavaznék vagy a kettő közül neked választanod kellene végül!
Az „egyik sem” válaszról pár gondolat:
Én értem, hogy sokan azt mondják „EGYIK SEM”, de lássuk már be és ne hazudjunk magunknak, a baloldalnak több okból sincsen esélye kormányra kerülni 2026-ban. Egyedül egyik párt sem lesz erre képes az biztos, összefogni pedig nem akarnak kevesebb mint egy évvel a választás előtt. A volt szavazóik egy része egy jobboldali párt mögött. Mondhatják persze innen szép nyerni! DE tudomásul kell venni, azért küzdenek ezek a pártok ma, hogy egyáltalán ott legyenek a parlementben, minél nagyobb százalékban. Abban megegyezhetünk, hogy kormányra nem fognak kerülni, vagy ahhoz valami óriási csoda kell hogy történjen. Vagy Fidesz lesz kormányon, vagy TISZA. Az eredeti posztban felmerülő kérdés, pedig innen érvényessé válik, hogy egy baloldali szavazó mit gondol erről? Nyilván értem, hogy egyik sem, és a kérdés nem arra vonatkozik, hogy melyikre szavaznál ebben az esetben, mert egyikre sem szavaznék én sem. Milyen világ lesz ez így? Mit gondolsz erről, a két rossz közül melyik a kisebb? Vagy nem tudom hogyan tegyem fel a kérdést, hogy érthető legyen.
Te mit válaszolsz?