Ezen is túl vagyunk. Szomorú, ha magyar emberként minden nemzeti ünnep előtt összeszorult gyomorral kell várnom a politikai beszédeket. A kokárdára már évek óta undorral tekintek, amikor kisfiam ingére felbiggyesztem, ahogy iskolába indul a nemzeti kerettanterv szerint megünnepelni március 15-ét. Úgy gondolom, hogy ezek az ünnepek pont a nemzeti összetartozást kellene, hogy szolgálják. Remek lehetőség lenne arra, hogy azokban a sokat emlegetett nemzeti minimumokban különböző pártoldalak meg tudjanak egyezni. Erről már régen nincsen szó, mivel a sokat emlegetett árkok már nem is árkok, hanem brutális méretű szakadékokká nőttek, melyeknek áthidalására már kísérletet sem tesz senki, de a szakadék alján lévő kanyargós út mellett a jelzőtáblák a polgárháború irányát jelzik. A magyar társadalom mintha két párhuzamos világban élne, ami még annyira nem is lenne baj, de hogy családokat, barátságokat feszítenek szét ezek a szakadékok az már nem helyénvaló, pláne egy nemzeti összetartozást szimbolizáló jeles napon is. A tömegpszichózist a politika is nagyon ismeri, és a világon sok helyen sokféleképpen tesztelik nap mint nap, és látszik, hogy működik. Pont úgy működik, ahogy a szakirodalom leírja, hogyan nem szabadna felhasználni ezeket az eszközöket, mert abból komoly problémák lehetnek.
Lázár János február közepén megmondta, hogy „a Fidesz visszatérőben van a valóságba”. Ennek nagyjából annyi esélyét látom, mintha egy végstádiumos daganatos betegnél azt látnánk, hogy visszatérőben van a tokiói maratonra. Orbán Viktor beszéde egyáltalán nem jellemezte azt, hogy elindultak volna a visszatérés útján. Továbbra is egy olyan buborékban élnek, melynek keleti széleit különböző ázsiai isztánok és egy diktátor határoz meg, a nyugati széleit pedig egy törvényesen elítélt, a politikában elég szokatlan módszerekkel fenyegetődző multimilliárdos ember(ek) jellemeznek. Orbán úgy tesz, mintha az Európai Unióba nem a magyar nép szeretett volna belépni huszonegy évvel ezelőtt. Talán fel lehet állítani arra valamilyen mentálegészségügyi kórképet, ha valaki úgy viselkedik egy másik emberrel szemben, hogy addig amíg gyakorlatilag feltétel nélkül lophatja el valaki pénzét, addig minden rendben van, de amikor észreveszi az illető, hogy a másik meglopja és ezt szóvá teszi, és kéri – mert más eszköze nincsen – hogy ezen a magatartásán változtasson és közben a pénzét a zsebéből a trezorba zárja, akkor a tolvaj, ellene fordul és minden rossz forrásának kiáltja ki. Ne is szaladjunk ennyire előre!
Orbán továbbra is azt gondolja, hogy meghatározó hangja lett a világnak. Nem, egyáltalán nem vált meghatározó hanggá, ha csak nem olyan szempontból, hogy a világ nagy része befogja az orrát, ha megtudja, hogy valamilyen magyar állami vezetővel kell egy légtérben lenni. Talán nem véletlen, hogy a huszonhat tagállamból egyik sem áll Magyarország mellett a szavazásokon és olyan tárgyalásokra, ahol stratégiát kell alkotnia az EU-nak Orbánt már meg sem hívják, mert nem tudják eldönteni, hogy szellemileg van probléma a magyar vezetővel, és/vagy szimplán egy árulója az európai egységnek. Láthatóan az amerikai elnökválasztás óta beindult a henger és óriási magabiztossággal követi a trumpi agresszív, fenyegető, grundra való kommunikációt ő is. Egyre erősebbek az üzenetek és egyre fenyegetőbbek a nemzeti ünnepek egységén. Nagyjaink forognak a sírjukban bizonyára, amikor egy ország vezetője poloskának nevezheti a saját állampolgárait. A történelemben ilyen már előfordult, ezt most nem szeretném újra végig elemezni, mert már előttem megtették páran, de ha csak a Magyar Nemzetiszocialista Mozgalom napilapjának, a Magyarságnak az 1942. július 31-i lapszámát fellapozzuk, és elolvassuk a napilap nagyváradi tudósítójának részletes beszámolóját Szálasi Ferencnek, a Nyilaskeresztes Párt vezetőjének Nagyváradon tartott beszédéről akkor ezt is olvashatjuk: „Beszéde végén a zsidókérdést egy viccel intézte el, amely szerint ha egy háziasszony a lakását ciánoztatja, nem fogja megkérdezni a poloskákat, hogy ’te megcsíptél-e, te nem’, hanem elpusztítja az egészet. Ez a része a beszédének nagy tetszést váltott ki.” Nem lett jó vége. Vajon hány zsidó és nem zsidó honfitársunk tapsolt a poloskás példának a Nemzeti Múzeum előtt tegnap? Kicsit több mint nyolcvan év telt el, ennyire rövid az emlékezete az embereknek? A miniszterelnök beszéde tovább fokozta a brutális szakadékot melyet ő maga szélesít már tizenöt éve és büszkén harsogja szét a világnak, hogy ez idő alatt senki nem tudta megrengetni a hatalmukat. Egyszerű párhuzammal élve, ha egy százméteres gyorsfutás rajtjához feláll nyolc futó és eldördül a rajtpisztoly, elindulnak a versenyzők, de az egyik úgy indul neki, hogy sorban felrúgja a másik hetet és a partvonalról ennek mindenki tapsol, ahelyett, hogy kifütyülnék, akkor ott nagy baj van. Ennél csak az nagyobb baj, ha a futam végén a riporter kérdésére, hogy sikerült nyerni, azt válaszolná, hogy ő volt a leggyorsabb, minden a rendben volt, hiszen ez a Holdról is látszott végig. Ma itt tartunk, az atlétikai stadionban pedig sokan ennek a nyilatkoznak tapsolnak, és drukkolnak ennek a sportolónak. Nem, ez valahogy a sportban érdekes módon nem működik, csak a politikában.
Azt is ki merte mondani a száján ez az ember, hogy a „magyarok lételeme a szabadság”. Bizonyára közben arra gondolt, hogy a magyar média nagyobb része az ő irányítása alatt áll, bizonyára eszébe jutott a beszántott Népszabadság, a Klubrádió és rengeteg olyan színész, közéleti szereplő, akikről ő úgy gondolkozott, hogy „mi sosem vetemednék arra, hogy …” Mégis vetemedtek és odáig jutottunk 2025. március 15-én hogy ezekről már senki nem beszél, mert az évek során mindig mondott és ráadásul tett (ugye megmondta, ne azt figyeljék mit mondok, hanem ami teszek), nagyobbat, felháborítóbbat, ami szinte eljelentékteleníti a múltat. Óriási lépésekkel haladunk a fasizálódás útján, Orbán hatalmas gázt adott, hogy utolérje Putyin módszereit. A fekete autók beszerzése is talán már elindult és poloska társaimnak azt javaslom, hogy mostantól ne igen másszunk fel emeletes házakra, szállodákra, mert nagy a huzat és az ablakok is nyitva lesznek, hiszen jön a tavasz és a jó idő. A poloskák a talpukra esnek a tizedik emeletről?
Sajnos az ünnep délutáni órái sem tartogattak számomra túl sok örömet. Magyar Péter egyszerűen nem tud kiszakadni a NER iskolában magába szívott politikai elemektől. Elindította a saját maga polgári köreit TISZA szigetek néven. Eleinte nem mondott semmi konkrét programot, most már odáig eljutott, hogy próbálja kétségbeesetten követni a kormány ígérgetés cunamiját. Tegnapi nap végére olyan jó helyzetbe került a magyar társadalom, hogy három tizenkét pontot is kapott és mindenki vérmérséklete szerint dönthet arról, hogy melyiket követi, Ugye van, amit az iskolában tanultunk, amit még a márciusi ifjak fogalmaztak meg, aztán Orbán is megfogalmazott tizenkét pontot, aminek leginkább olyan hatása van, mint amit az elmegyógyintézet rácsai közül fújt volna ki a szél. Az elmegyógyintézet másik kórterméből is a huzat kifújt egy harmadik tizenkét pontot, ezt a TISZA szél fújta ki. Ott kezdődik számomra minden probléma, hogy Nagy Ervin a színpadról ordítja a tömeg felé, hogy nem kérünk új tizenkét pontot, nekünk, a magyar embereknek az eredeti 1848-as pontok az irányadók, a tömeg megtapsolja, éljenzi, majd gazdája egy óra múlva felsorolja a TISZA tizenkét pontját. A tömeg tapsol, éljenez. Mintha egy komplett elmegyógyintézet március 15-i műsorát látnánk peregni a szemünk előtt. Bódis Kriszta, aki több médium szerint a magyar LMBTQ közösségért a legtöbbet tette, valahogy elfelejtkezik megemlékezni már a közösségről, ahogy Magyar Péter sem ajánl szövetséget nekik. A megemlékezést FIDESZ-es trollok vagy lelkes TISZA szavazó transznemű emberek matricái jelentik csupán a mobil WC-k ajtajain. Talán nem véletlen hogy több jobboldali propaganda médium is felhívta erre a figyelmet. Nem tudom elfogadni azokat a magyarázatokat, hogy ez annyira forró téma, hogy veszélyes kiállni mellette, mert szavazatokat veszíthet ezzel. Úgy gondolom, hogy jelentősen túl van értékelve egy társadalmi kisebbségi csoport szerepe annak köszönhetően, hogy a FIDESZ átpolitizálta ezt a témát és senki nem meri ezt az üveggömböt végre széttörni, mely felett a kormány mormol el kuruzsló és fenyegető imákat szinte minden héten.
Magyar Péter populizmusa ugyanazon a vágányon halad, ahol Orbán Viktoré, csak egy-két megállóval hátrébb. Elővette a nyugdíjasokat, akiknek most már nem elég a 2 kg krumpli, és nem elég az ÁFA visszatérítés, most már nagyobbat kell mondani, így bemond egy 200 000 forintos juttatást. Miért pont annyit, és miből fogja ezt kifizetni rejtély. A nők is hirtelen nagy szerepet kapnak, annyit talán megértett a tanácsadóitól, hogy van valami üvegplafon, amit a nőknek át kellene törniük. Hitvány ígéret, ugyanúgy, mint ahogy a gyümölcs zöldség ÁFA csökkentés és a gyógyszer ÁFA csökkentés is, SZJA csökkentés 9%-ra. Ma már ide silányult le a politikai közbeszéd, elég az, hogy ki tud nagyobbat ígérni? Azért arra mindenkit emlékeztetnék, hogy Magyar Péternek továbbra sincsenek bejelentett közgazdasági szakemberei, nincsen kidolgozott programja ami alátámasztaná ezeket a hihetetlen ígérgetéseket. Azok pedig akik legyintenek erre, hogy mindegy, majd lesz valami, csak menjen Orbán, óriási tévedésben vannak! Az életben is úgy gondolom, hogy ha van valamilyen nehéz helyzet, akkor talán az a legrosszabb gondolat, cselekedet, hogy nem nézzük azt meg, hogy a kármentés után mi fog következni, hanem legyintünk egyet és azt mondjuk majd lesz valami. Felelőtlen magatartás, amiből még nagyobb bajok származhatnak később.
Magasházi Mónika
Független transzjogi poloska
https://transzegeszsegkozpont.hu
