„Csináljátok a négy fal között!”

Transzjogi aktivistaként korábban egy videóban már elmondtam a véleményem az eseményről, de most újra aktuális erről beszélni. Orbán Viktor célozgatása arra, hogy nem kell idén vesződni a Budapest Pride megrendezésével és utána Gulyás Gergely megszólalása, hogy zárt térben tudja csak elképzelni a felvonulást – mondjuk zárt térben hogyan tud felvonulni 35 000 ember nem tudom – aztán Lázár János és Szentkirályi Alexandra is megszólalt az ügyben. Mindenki arra hivatkozik, hogy a gyermekvédelmet kell szem előtt tartani az ilyen felvonulásokkal kapcsolatban is.

Ha jól tudom, 1993-ban rendezték meg az első felvonulást, és eddig huszonkilenc alkalommal tették meg ezt Budapesten és pár éve már Pécsen is. Tényleg őszintén sajnálom azon gyerekek millióit, akiket lelki fejlődésünkben ez a huszonkilenc alkalom megérintett, hátráltatott. Vajon hányan lehetnek ők? Gyanítom azok a gyerekek, akikről viszont már kiderült, hogy egyházi személyek molesztálták vagy gyermekotthonok rohadó, pusztuló falai között estek áldozatul pedofil bűncselekményeknek vagy Kaleta laptopján bukkannak fel a fényképeik, sokkal többen vannak.

Miről szól ez az egész most? Természetesen NEM a gyerekvédelemről, ez csak egy hamis álcaháló, amit a kormányzat már 2021-ben elkezdett felhúzni a társadalom orra elé, amikor „nemváltó óvodásokkal” és „transzvesztita drag queen-ekkel” – jelentkezzen, aki látott iskolában ilyen embereket előadást tartani bármiről – riogattak. Közeledik a választás és ez az üzenet egyszer már bejött 2022-ben attól függetlenül, hogy civilszervezetek az utolsó pillanatban még „érvénytelenre” tudták menteni a népszavazást. Most ezt újra megpróbálja a kormány, és mivel a felmérések – és valljuk be a közbeszédből következően is – a szélsőjobboldali Mi Hazánk erősödni látszik, ezért a kormánypárt két célzott üzenetet fogalmazott meg a vélhetően FIDESZ-t nem elég radikálisnak gondoló szavazók felé. (Pride betiltása, készpénz használat támogatása).  Újra a politika össztüzébe került egy kisebbségi társadalmi csoport, úgy, hogy továbbra is reggelente a FIDESZ/KDNP soraiban ülő rengeteg meleg politikus borotválkozás közben a tükörbe tud nézni és maximum a remegő keze megvágja az arcát, de amikor arra gondol, hogy ő a „bátor ötvenhatodik” a százharmincháromból, akkor a megszáradt vérre már nem gondol, amikor gombot kell majd nyomni a parlament termében. Talán még a gyomruk sem fordul meg, és nem kell kirohanniuk a parlament mellékhelyiségébe, ahol kicsi az esélye annak, hogy képviselőnőként egy transznemű nőbe botlanának.

Nagyon sok olyan kommentet és véleményt olvastam az elmúlt években, hogy a konzervatív szavazóknak alapvetően nincsen bajuk sem a melegekkel sem a transzokkal csak „csinálják a négy fal között!”. Pontosan ezt az igényt szolgálja ki most a hatalom a tervek szerint. A FIDESZ -egyébként felhívnám a figyelmet arra, hogy a TISZA is, akik egyelőre úgy hallgatnak, mint az a bizonyos a fűben!  – mindig azt mondta, hogy ez egy szabad ország, itt mindenki úgy él ahogy akar, csak tartsa be a törvényeket.  Rendben, én jogkövető, adófizető állampolgárként betartom a törvényeket, de amikor a két megfogalmazott kormánypárti állítás szembe megy egymással, akkor csak pislogok. Valahogy az én értelmezésemben a „mindenki úgy él ahogy szeretne” mondásba nem fér bele az, hogy megmondja az állam nekem mindennap milyen nemmel és névvel kell élnem és a szabad gyülekezési jogomat úgy gyakorolhatom csak, ahogy ő jónak tartja. Ha korlátozásokat építenek a szabad élet köré, akkor az már nem lesz sosem szabad. Akik ezt támogatják, hogy az LMBTQ közösség tagjai maradjanak a négy fal között és ott éljék meg a szexuális vágyaikat és nemi identitásukat, ők már nem állnak messze attól a lépéstől, hogy akkor inkább építsünk nekik egy külön helyet, egy tábort, amit kerítsünk körbe szögesdróttal, úgyis marad némi anyag még a rákosrendezői „dicsőséges” Deutch Tamás féle beléptető kapus rendezők romjai között. Ja, hogy ilyen már volt a történelemben? Igen, alig telt el száz év, de úgy látszik hamar eltetszettek felejteni. Nem lett jó vége!

A korrektség kedvéért arról is beszélnem kell, hogy igen, megértem azokat a hangokat, akiket idegesített a szado-mazó álarcos felvonuló tüntetők, a hangos zene a kamionokról, a sokszor megbotránkoztatónak is minősíthető kinézet. Ez egy dologról szól, a társadalmi toleranciáról. Nincsenek mindennap ilyen felvonulások és azt is tudomásul kellene vennie a magyar társadalomnak, hogy ezek az emberek a hétköznapokban is melegek, transzneműek, stb… Egyesek ezt az egy napot és azon az egy napon a 35 000 emberből pár százaléknyi esetleg megbotránkoztató fellépést provokációnak tartja-e az nagyon szubjektív, de én meg tudom érteni. Én, mint érintett és aktivista is nehezen tudom ezt magamban szétválasztani. Az 1969-es eseménynek semmilyen karneváli és polgárpukkasztási célzata nem volt! Ott valóban a homofób jogrendszer ellen tüntettek a közösség tagjai. Úgy gondolom, hogy egy idő után az eredeti eseménynek a céljába olyan egyéb célok is keveredtek, aminek már nem biztos, hogy ott lenne a helye! A közösségi egybetartozás tudat erősítése, a polgárpukkasztás, a „nesztek most megmutatjuk, hogy ezt is el kell fogadnotok” mentalitás engem megrémiszt és nagyon távol áll tőlem. Úgy gondolom, hogy ha mindenki úgy vonulna fel, ahogy bármilyen más hétköznapon megy ki az utcára és éli egyébként a hétköznapi életét, akkor talán ilyen támadási felületet sem adhatott volna a közösség. Áldozathibáztatás! Kiáltanak fel sokan a közösségből és már ki is rekesztenek maguk közül, azok, akik pont a Pride alkalmával tüntetnek a társadalmi elfogadásért és kirekesztés ellen.

Azt sem értettem soha, hogyan kerülnek a Budapest Pride-re a pinkwashing cégek és politikusok, akik pénzért vesznek helyet, kamiont, megszólalási lehetőségeket az eseményen? Vajon idén hány cég lesz már, akik kiállnak és beszélnek azok után, hogy a céges politikájukból az amerikai mintára kivették a DEI (sokszínűségi, egyenlőségi, befogadási) irányelveket? Lesznek vajon annyira pofátlanok, hogy azért megjelennek? Nem nehéz elképzelni, hogy lesznek. Amikor  tudatosan extrém megjelenésű emberek vonulnak az utcán és persze a média is ezeket az eseteket kapja fel, akkor ezek után nagyon nehéz arról beszélni nekem aktivistának, hogy a transznemű emberek, NEM pávatollal a seggükben kamionon tangában vonagló emberek! Lehet, hogy a résztvevőknek és a szervezőknek ez teljesen egyértelmű, hogy nem azok, de a kívülálló szemszögéből ez már nem biztos, hogy ennyire egyértelmű. Jó lenne végre meghatározná a célját a Budapest Pride! Ez a felvonulás véleményem szerint nem lehet egyszerre karnevál, polgárpukkasztás, mutassunk meg magunkat, tartozzunk össze közösségként és komolyan beszéljünk az évek alatt elvesztett jogainkról esemény. Nekem ez nagyjából olyan, mintha komoly polgárjogi vagy büntetőjogi perekről egy cirkuszban, vagy házibuliban alkoholmámorban próbálnánk beszélni. Összekeveredtek a célok, ami végül oda vezetett, hogy minden cél elvesztette a komoly üzenetét és a lehetőségét ahhoz, hogy valóságos társadalmi párbeszéd induljon. Úgy gondolom ez az esemény, ilyen formában semmilyen módon nem segíti a közösség társadalmi elfogadottságának a növelését. Arra viszont nagy esélyt látok idén, hogy az „ellenzéki” szavazók nagy számban állnak majd a PRIDE mellé, és akár ebből kinőhet egy elég jelentős ellenzéki tüntetés is, mely már éjfélkor nem is a PRIDE-ról fog szólni!

Összefoglalva azt gondolom, hogy egy nagyon összetett helyzettel állunk szemben. Olyan társadalmi téma keveredett a politikába, aminek ott semmilyen keresnivalója nincsen, a gyerekeket ez az esemény soha nem zavarta meg és ezentúl sem fogja, ez a lépés a szélsőjobboldali szavazók vissza és áttereléséről szól a FIDESZ-hez, valamint úgy gondolom, hogy itt sem minden fekete-fehér, a közösségnek és a szervezőknek is lenne mit átgondolni az eseménnyel kapcsolatban.

Vélemény, hozzászólás?