Egyéni nézőpontok és tudományos tények a nemek forradalmában – válasz Bagdy Emőke írására – 5. rész

„Bagdy Emőke: A nemek forradalma, genderideológia, genderaktivitás napjainkban” című Confessio református folyóiratban megjelent hosszú írására szeretnék reagálni néhány gondolatban. Az írásból minden esetben először idézek kék dőlt betűvel, majd a saját véleményemet fejtem ki az idézett szakaszról.

Gyermekvédelem, gender-aktivitás. A nevelés jogának kérdései

A nemi önazonosság zavarainak besorolását az APA (Amerikai Pszichológiai Társaság), 1973-ban változtatta meg, eltörölte a homoszexualitást a lelki zavarok kódlistájáról, azóta a nemi diszfória elnevezésével jelöli meg a nemi hovatartozás bizonytalanságból vagy eltéréseiből eredő zavarokat (Farkas. L., 2015). Ezt tette diagnosztikai kategóriává az amerikai pszichiátriai diagnosztikai kézikönyv, és az európai BNO (Betegségek Nemzetközi Osztályozási rendszere) is.

Az APA szexuális orientációkról beszél és nem a nemi önazonosságról a homoszexualitás vonatkozásában. Az APA által gondozott DSM a mai napig nemi diszfóriaként írja le a tünetet és transzszexualizmusnak nevezi a diagnózist és mentális betegségek közé sorolja.

A WHO által gondozott ICD, a 11-es kiadásában ezt megváltoztatta, kivette a mentális betegségek közül a transzszexualizmust, és nemi állapotként definiálja, ezért a tünetet is nemi inkongruenciaként (nemi összeférhetetlenség) definiálja és a bevezeti a diagnózisba a transzneműség fogalmát.

A szabadságjog kiszélesítése érdekében a kiskorúak szabad nemválasztási jogát a szexuális ízlés-változatokra vonatkozóan 14 éves korhatárban fogalmazták meg. A jogalkotás és a pszichiátriai-pszichológiai megközelítés diszparitását jellemzi, hogy számos országban előírássá vált a gyermek korábbi életkorában jelentkező szexuális önazonossági igényének és nemváltoztatási szándékának feltétlen kiszolgálása (pl. Kanadában). Napjainkban pedig már nem merül fel a kiskorúsággal összefüggésben a szülői jog, már a korlátozás ellen is fellép a mozgalom, az életkori határoktól nem függ a gyermek szabad döntési választása. A szülői beleszólási jog korlátozása nemzetközi vita-téma.

Ebben a bekezdésben foglalt állítások nem fedik a valóságot! Én nem tudok olyan országot a világban, ahol kiskorú esetén a szülőtől nem kérnek beleegyezést bármilyen orvosi első találkozás előtt. (még csak tájékoztatás) Ez Magyarországon egészen biztosan így működik, de a világ más táján is, gondoljunk arra például, hogy minden kezelés előtt az orvosi tájékoztatás írásban is megtörténik, és mivel egy országban sem tekintik önállóan cselekvésképesnek a kiskorúakat, ezért az írásos beleegyezést ők nem is írhatják alá! Ehhez csak szülő, gondviselő, gyám adhatja a beleegyezését. Én aktivistaként sosem léptem fel ez ellen és szerintem nagyon helyes, ha mindenhol a világon így működik. Én nem tudok ilyen összehangolt nemzetközi kezdeményezésekről, ahol a szülői tájékoztatás és beleegyezés jogát bárki elvitatná, vagy pláne elvenné.

A szülő gyermeknevelési jogának korlátozása, netán ettől való megfosztás a fiatal felnőttségig még kiszolgáltatott és védtelen gyermeket felnőtti ösztönerők szabad prédájává teszi. Az egyes helyeken intézményi kereteket is felhasználó ideológia hatása a mindennapi életgyakorlatba behatoló, szemléletformáló átnevelés minden szintjén megmutatkozik (óvodáskorúak „érzékenyítésének” kidolgozott stratégiái, meseirodalom és mesefilmek útján terjesztés, reklámokba beépítés, szülők képzésének ingyenes kínálata, pedagógusok szervezett továbbképzései, a felsőoktatási intézmények szellemiségébe beépülő gender aktivitás művelése, s.i.t.) (Szántó M. 2020).

Ezzel a bekezdéssel kapcsolatban egyetlen kérdés merül fel. Mi van azokkal a szülőkkel, akik pedig szeretnék és képesek is lennének tájékoztatni a gyerekeiket az LMBTQ témákat illetően? Miért feltételezi a szerző eleve, hogy minden szülő valamilyen bűnt követ el azzal, ha egy mesekönyvet megvesz és elolvas a gyerekének? Óvodákban sosem járt egy „érzékenyítő program sem”, az iskolákban 2020-2021-ig 21 éven keresztül meghívásos alapon! működött a szülők és az iskola beleegyezésével. Érdekes módon soha senkinek ezzel problémája nem volt, sőt még örültek is a szülők ennek. (Melegség és megismerés program). Még az Orbán kormányok alatt is működött a program! A szülők képzése pedig nagyon fontos, ha a szülők meg akarnak felelni a kormány mai elvárásának, hogy a felvilágosítás kizárólag a szülők dolga! Ha szülőnek fogalma sincsen a témáról, akkor mit mondjon a gyerekének? Ugyanígy az iskolai nevelésnek ennek része kell, hogy legyen, mivel ott pl. a bullying miatt nagyon fontos ez a felvilágosítás. Az Orbán kormány 2021-ben hozott „Gyermekvédelmi törvénye” a lehető legtöbbet ártó törvény a társadalom egészére nézve. Attól mert valamit betiltunk, amit nem értünk és nem tetszik, attól az még az élet része, az a valóság!

Természetesen a nemi vagy gender diszfóriától szenvedőkkel szembeni káros előítéletek, hátrányok megszüntetése fontos, de a probléma a mesterséges beavatkozás, a politikai, az egyéni érdek kontra gyermekjogok, szülői jogok és érték-szabadság kérdése. „A hercegek és a kincs” című mesekönyv például közfelháborodást okozva jelent meg az Egyesült Államokban. Jeffrey A. Miles professzor alkotása. Főhőse pedig két herceg, akik történetesen homoszexuálisak, és szent küldetésük megmenteni a leszbikus hercegnőt. A könyv közkönyvtárakból is kölcsönözhető.

A magyar politika és az Orbán kormány mit tett 2010. óta a „a káros előítéletek és hátrányok megszüntetése” ellen? Maradjunk annyiban, hogy a gyűlöletet aljas politikai szándékból csak fokozta és egyre inkább fokozza azt!

Hazánkban 2020-ban könyvhétre időzítve megérkezett az első, kizárólag magyar szerzők tollából született LMBTQ-mesekönyv „Meseország mindenkié” címmel. A könyv klasszikus mesék leszbikus, homoszexuális és transznemű motívumokkal átírt történetekkel kívánja már az óvodáskorban népszerűsíteni az azonos nemhez való vonzódást.

A módszertan problémája, hogy óvodáskorban (2-5), melyet Freud primér genitális vagy Ödipusz komplexus időszaknak nevezett, a szexuális túlingerlés (a szülői meztelenkedéstől az együttalváson, meztelen együttfürdésen, félreérthető fogdosáson át a szex-téma idő előtti feszegetéséig) ösztön-zavaró hatású. Az ellenkező nemű szülő az óvodás számára egyszerre vonzó és tabu is egyben. Ha azonban tabusértés történik, mert a fiú kénytelen meztelen édesanyját látni, ölelni vagy a szülők szexuális aktusát látni, hallani, akkor a tabutilalom generalizálódhat, és minden nőre kiterjedhet. Így mintegy „megundorodhat” a kisfiú a nőktől. Hasonlóan egy lelkileg, verbálisan vagy fizikailag bántalmazó, vagy elrettentő magatartású (pl. alkoholista) apa eltántoríthatja a fiú-gyermeket a saját nemétől. Kisiskolás korban (6-12), az ún. „identitás zárlat” idején kimondottan manipulatív erejű és éppen a latencia, azaz a lappangó ösztönvilág összezavarását is elérheti.

A szerző itt olyan dolgokat próbál egybehozni véleményem szerint, amiknek semmi közük egymáshoz. Az együtt fürdés a szülővel és egy mesehősi alak, aki történetesen LMBTQ karakter hogyan jön össze nem tudom. Szerintem semmi köze a kettőnek egymáshoz. Attól még egy gyerek sem lett meleg, vagy transznemű mert mondjuk kiskorában erről olvasott volna egy mesét.

A mai, egyszülős, elvált gyermekeket egyedül nevelő, apahiányos vagy másként sérült gyermekek esetén már az a ritka, ha a gyermek mentálisan egészséges marad, mire eléri a nemi identitás kinyílásának idejét, a 12-14 éves kort. Csoda, hogyha tudja, honnan jött és hová tart, mivé lesz, ha felnő. Éppen a mentális zavarok terjedésének korában lenne a társadalom felelőssége a megelőzés, a sérültek megsegítése és a félreterelt figyelmi fókusz helyett („transzneműek kirekesztése a fő baj”) a pszichológiai kultúra és ismeretek gazdagítása, a szülőségre felkészítés, a lélektani oktatás és gyógyítás.

Akkor azt kérdezem, hogy egy transznemű fiatal, aki esetleg „apahiányos” hova fordulhat segítségért? Olyan szakemberekhez, akik hisznek a konverziós terápiákban és akik „lebeszélik” a fiatalt arról, hogy ne legyen transznemű? (ahogy a szerző is ezt többször képiselte). Kutatásokkal bizonyított tény, hogy ez nem működik, sőt iszonyú mentális károkat okoz az érintettnek! Attól egy gyermek egyáltalán nem lesz sérültebb, hogy ha egy alkoholista, feleségét és gyermekét folyamatosan megverő, beszámíthatatlan apával együtt nem nő fel! Sőt!

Alattomos továbbá a „mesei módszer”, mivel ezen művekben a gonosz szereplők szinte mindig heteroszexuálisok. A gyermek igyekszik a főhőssel azonosulni, jónak lenni, és elutasítani, ami és aki rossz. Így, ha ideállá tesszük a biológiai nem elutasítását, szégyenpadra ülnek a cisz, azaz hagyományos heteroszexuálisak, akkor ezzel már befolyásoltunk és az esélyegyenlőség és a nevelés tisztasága sérült.

Én nem tudom, hogy ez az általánosítás megállja-e a helyét, de nem gondolom, hogy az LMBTQ aktivizmus a cisznemű, heteroszexualitást „szégyenpadra” ültetné. Fura is lenne, ha csak ismét az arányokra gondolunk, hogy egy 10%-os csoport tenné ezt egy 90%-os csoporttal. Itt arról van szó inkább, hogy be kell mutatni a 90%-nak hogy kik a 10%, és be kell mutatni azt, hogyan lehet egymást elfogadni és együtt élni. Úgy gondolom ettől még egy gyereknek, fiatalnak sem ment tönkre az élete, ellentétben például azzal, ha a fiam katolikus gimnáziumában a gólyahétre hivatkozva arra tanítja az iskola a 14 éves gyerekeket, hogyan lehet minél jobban megalázni egy 12-13 éves gyereket!

Egyes felsőoktatási intézményekben még hazánkban is a pedagógus kollégák, de még a szülők is nyitott tanfolyamokon nyerhetnek beavatást az új nyelvezetbe, queer szemléletbe és nevelési módszertanba, amely nem elsősorban fejlődéslélektani és személyiségpszichológiai ismeretekkel bővíti a szülők tudását, hanem az ezekbe való beavatás nélkül – mint természetes, végre felismert – folyamatként tanítja a gendertant.

Nagyon helyes, erre csak ezt tudom mondani, a tudás még sosem vált kárára senkinek

A rejtett, permisszív erőszak olyan világszervezeti hálózatot szőtt rövid tíz év alatt, amely már a kontinens nagy részét hatalma alatt tartja. „Érzékenyítésnek” nevezett módszertan áthatja a téma oktatásának világát, a pedagógusok is célszemélyei az új queer nomenklatúra megtanításának. A tudományos-érték központú, esetleg még zsidó-keresztyén nézeteket is átadó tanári és szülői továbbképzések szinte hiányoznak. Az áradat elsöprő, a védekezés ereje minimális, a következmények beláthatatlanok

2023-ban ezt leírni, amikor 2021-ben megszületett a „Gyermekvédelmi törvény” elég furcsa. (finoman fogalmaztam!) Ez a folyamatos konteogyártás, hogy itt óriási nagyhatalmak összeesküvése zajlik a becsületes tisztességes zsidó-katolikus világ ellen minimum nevetséges felvetés. Ahogy feljebb említettem a befogadás, az elfogadás nem árt senkinek, ha tanul erről, egymás megismerése, esetleg megszeretése. De pont én mondjam ezt egy református folyóiratba publikáló vallásos szerzőnek? (folyt. köv)

Vélemény, hozzászólás?