„Bagdy Emőke: A nemek forradalma, genderideológia, genderaktivitás napjainkban” című Confessio református folyóiratban megjelent hosszú írására szeretnék reagálni néhány gondolatban. Az írásból minden esetben először idézek kék dőlt betűvel, majd a saját véleményemet fejtem ki az idézett szakaszról.
Mindezek alapján tekintsünk a genderizmus emberfelfogására, miképpen viszonyulhatunk hozzá saját, keresztyén identitásunk optikájából
A gender ideológiai által értelmezett társadalmi nem materialista világképbe és antropológiába ágyazódik. Kizárja az ember spirituális létdimenzióját. Nem kétséges ugyanis, ha az egyén a biológiai nemével ellentétes (férfi testben nőként él) vagy attól eltérő (nem tudja megélni a biológiai nemét) nemi önazonosságot választ, ontológiai és személyes egysége felbomlik, gyakorlatilag elszakad önmagától, önnön krízisét hozza létre. Kizárja a magával hozott biológiai szexuális meghatározottságból következő nemi funkció rendeltetését, az anyaság-apaság szocializációs kiteljesítésének lehetőségét, veszélyeztetve az anyaság-apaság létélményét és társadalmi feladatát: az élet továbbvitelét. Ha a társadalmi szerep éppenséggel tagadja ezt a funkciót (pl. az egyéni érvényesülés primátusa okán), akkor ezzel növeli az esély egyenlőtlenség előállását (Marguerite Peeters, 2015).
Én 52 éves vagyok, transznemű nő. Nekem egész életem során, amíg nem tudatosult bennem mi okozza a legnagyobb problémát, a „személyes egységem” felbomlott állapotban volt. Csodálom azokat az embereket, akik kívülállóként meg tudják mondani azt, hogy mondjuk bennem, vagy bármely más transznemű emberben mi zajlik le. Azt is fontos megjegyezni, hogy amióta tranzícionáltam és 3 éve nőként élem az életemet, az előbb említett „személyes egységem” helyreállt. Megszűnt minden inkongruencia és tudom, hogy most már végre a helyemen vagyok. Ez saját tapasztalat és tény. Nem mások mesélték, nem hallottam a „piacon” és nem jobboldali amerikai megmondó emberek „tanulmányaiban” olvastam. Saját megélés és tapasztalat. A transzneműséggel összefüggésben rengeteg kutatás zajlott már arra vonatkozólag, hogy milyen „terápia” lehet célraevezető a „gyógyításban”. Egyet sem találtak eddig a tranzíciós folyamatok megindításán kívül. Talán azért lehet ez, mert a transzneműségen nincsen mit „gyógyítani”? Talán azért nem működik egy terápia és gyógyszerkészítmény sem, mert észre kellene venni már a jobboldali antigender propagandistáknak is, hogy „nincs itt semmi látnivaló”, nincs itt semmi probléma, nincs itt semmi a transzneműséggel összefüggésben, amit „kezelni” kellene. Egyszerűen el kellene „csak” fogadni, hogy létezünk, itt vagyunk, mint ahogy már több ezer éve is léteztek transznemű emberek.
A nemi orientáció (maga a szexualitás) csak egy része az életnek. A testi-érzéki nemiség kiteljesítésének túlhangsúlyozása, primátusa értékválságot teremt. Az ember ontológiai szempontból, a természet evolúciós törvényei szerint is egy teljesség, hozott nemében és férfi/női mivolta megélésében, belső és külső nemi identitásának harmóniájában vagy tagadott mivoltában egyaránt. Ember, egyén, de társas-társadalmi felelősségei keretei között él. Jogok és kötelezettségek harmóniájában kell az egyensúlyát meglelnie.
A „nemi orientáció (maga a szexualitás)” megfogalmazás újra összemos, két nem azonos fogalmat! A nemi identitás és a szexuális orientáció két külön dolog, melyeknek olyan tekintetben van összefüggése, hogy a szexualitást, a nemi identitást ismerve határozhatjuk meg, de egy nemi identitás nem egyszerűsíthető le csupán a szexuális orientációra. Kérdezzünk meg feministákat erről…
A szabad egyéni döntés jogának kiterjesztése mindenre (a Teremtés rendje avagy az evolúció törvénye értelmében) a már meghatározottra is, olyan határsértő eszkalációja a szabadságjognak, amelyben az ember öntörvényű, Teremtőt, Istent játszik avagy túllépi az evolúciós törvényekben megtestesülő realitás határait. Normasértővé válik, mert semmibe veszi a normalitás konszenzuálisan validált és a statisztikai többségen alapuló szabályát. Be akar hatolni a „normális” átlagos tartományba, ezáltal zavarok és rendellenességek (pl. parafíliák) elfogadását kényszeríti rá a többségre. Elmossa a fogalmi, jogi és értékhatárokat, hogy elbizonytalanítson, ahelyett, hogy segítene, esélyt teremtene.
Ezek a mondatok teljesen megfelelnek egy református folyóirat olvasói számára, ahol ez az írás megjelent és boldogon bólogathatnak, hogy milyen igaz. Azt azonban nekik is figyelembe kellene venni, hogy ez egy fajta „vallási, teremtő, Isten” megközelítésben, felfogásban vett értelmezés, ami ebben a kontextusban is csak óvatosan, kimérten mazsolázás a Szentírás és Isten szavából. Arról alapvetően egy szó sem esik, hogy feltétel nélkül szereti Isten az embert, és ezt „elvárja” a bárányaitól is, hogy így tegyenek egymással. Valahogy ez mindig kimarad az érvelésből, és ez nagyon furcsa vallásos emberek tollából megélni. Szokták erre mondani azt a mondatot, hogy ők elfogadják az embert, csak a cselekedetét nem. Itt már nem beszélhetünk feltétel nélküli szeretetről, az emberhez a cselekedetei és a Istentől kapott szabad akarata is hozzátartozik. Ezt a vallásos embereknek is tiszteletben kellene tartania és elfogadni a többi embert.
Kapcsolódom Kopp Mária 2010-ben közölt „gender, azaz társadalmi nem” definiciójához, amelyben „kizárólagosan emberi jelenség”-nek tartja mindazt, amit a kultúra, a tradíciók, a hagyományok, rítusok, társas/társadalmi magatartásformák belénk nevelnek és mi mintegy pszichogenetikai átörökítéssel adjuk tovább. Itt messze nem az azonosneműek közötti szexuális magatartásról vagy a hagyományos nemi életről van szó, mert az az állatvilágban is előfordul. Társadalmi elvárásról, hogy a biológiai adottságokhoz az adott emberi kultúra hogyan viszonyul: a nemhez, az eltérésekhez, a betegségekhez, a kiválósághoz: ahhoz, ami emberi.
Ezen is lehet vitatkozni, ha vallási szemüvegen keresztül vizsgáljuk azt, hogy az Isten teremthet-e transznemű embert? Miért olyan biztos a szerző abban, hogy az Isten nem örül annak, hogy én boldog vagyok és nem szenvedek abban a testben, amit állítólag ő adott nekem. Miért kellene nekem boldognak lenni azzal, amit az Isten rám kényszerít? Miért ne lenne boldog az Isten, hogy az én öngyilkossági kísérletem nem sikerült a nemi diszfóriám miatt és életben maradtam és tranzícionáltam és most boldog vagyok? Ez annyira rossz az Istennek, annyira megutál emiatt? Ez pontosan a keresztyén egyházak legnagyobb problémája és a modern ember pontosan ezért fordul el a legtöbbször az egyházaktól mert folyamatosan azt érezteti velük, hogy bűnösök. Nem, én nem vagyok bűnös, hanem büszke vagyok arra, hogy felismertem mi a problémám, és tettem is azért hogy jól érezzem magam és jól érzem magam! Ez fáj az Istennek, hogy én boldog vagyok, fáj Bagdy Emőkének, és fáj a jobboldali antigender propagandistáknak, hogy nem maradtam abban a szűk zárt ketrecben, dobozban, amit ők kijelöltek nekem és nem pusztultam ott el? Több megértést kérek tőlük, és én hiszem hogy az Isten is boldog és örül annak hogy én is boldog vagyok. Létezik bűnös ember az Isten szemében és létezik boldog ember. Bagdy Emőke, ha akar, maradjon az Isten szemében a bűnös, gyarló ember, én a boldogságot választottam, választom.
A család az a fészek, amely szociális anyaméhként segíti a felnövekedést, táplálja és védi az életet és záloga a népesedésnek, az egészséges utódok biztosításának. Keresztyén nemzeti jelszavunk: Isten, haza, család. Általános, humán átírásban egyetemes jelszó. a hit, haza és család. A hit közvagyon, az ateista is hisz és értelmet talál az életben, tud küzdeni valakiért, valamiért, életének értelmét azonban más értékek határozzák meg. Néha a materiális javak és hedonista örömök, máskor egyéb hitek.
Hiszem és vallom, hogy létezésünk küldetése az élet védelme, szolgálata, továbbvitele. Biológiai nemünk isteni eredetű, a „magban” rejlő emberpalánta dolga, hogy megtalálja rendeltetését. „Tenyerembe véstelek…” szól az Ige, és „Már anyaölben is volt mindig gondja ránk…” szól a hálaének. A hit egyetemes emberi képességével tudunk élni, célokat kitűzni, melyek közt a családalapítás és gyermeknevelés a nő és férfi közösen megvalósítandó küldetése. Mindketten, együtt, saját nemükből fakadó különböző képességeikkel tudják komplementer módon szolgálni a gyermekeik egészséges fejlődését.
Ateistaként én is megtaláltam a küldetésem, megtaláltam az életem, az öngyilkossági kísérletem után új életet kaptam, amit boldogan élek. Talán az is egy erős túlzás, hogy aki nem vallásos, az csak a hedonizmusba menekülhet. Ez azért elég szélsőséges bemutatása az életnek, de nyilván egy református folyóirat olvasóinak ez újra nagyon kedves megállapítás. (Csak nem igaz.)
Pszichoterapeuta számára eleve nem létezhet erőszakos beavatkozás az emberi történésekbe, sem a tervekbe, sem a döntési folyamatokba. Azok a genderaktivitások, amelyek az „érzékenyítéssel”, ráhangolással, eltérítés és erőszak eszközeit alkalmazzák ellentétesek a pszichológiai hivatásgyakorlattal. Azok az erők (politikai és pénzügyi hatalmak), amelyek a queer lobbit támogatják, nemzedékekre kiható pszichoszexuális károsodásokért tehetők felelőssé és identitásromboló utakat nyitnak meg. Még felmérni sem tudjuk beavatkozásuk következményeit.
Fogalmam sincs milyen erőszakról beszél a szerző folyamatosan az írásában. Szerintem két dolgot kellene alapvetően látni, megérteni és tiszteletben tartani: Az LMBTQ emberek is egyenlők a cisz-hetero-fehér-keresztyén emberekkel. Ugyanolyan jogok illetik meg őket is. Ha nem undorító, hogy egy nő és egy férfi smárol a buszon, akkor miért lenne undorító az, ha két nő vagy két férfi teszi meg ugyanazt. Miért nézi el a társadalom, ha egy férfi és egy nő megfogja egymást kezét az utcán, de ha ugyanezt teszi két férfi akkor az már megbotránkoztatás? Ezekért nekünk küzdeni az már „erőszak” -ot jelent? Nekünk csendben el kell fogadni a cisz-hetero-fehér-vallásos közeg elnyomását, és húzzuk meg magunkat vagy „gyógyuljunk meg” és váljunk olyan mentálisan frusztrált beteg emberekké, mint ők, akik között nem merik felvállalni rejtett homoszexualitásukat, különböző mentális betegségeiket? Nem, mi bátrak vagyunk, mi felvállaljuk és élünk Csak azt tudom mondani, hogy vegyen példát a 90% rólunk, 10-12%-ról és legyenek végre boldogok ők is.
Még nem késő, hogy keresztyén emberképünk és közös humán etikánk védelmében megerősítsük a családi életet, bevezessük a szülők és pedagógusok európai-keresztyén identitásunkat tovább örökítő tudnivalóit, megvédjük a kiszolgáltatott serdülő-adoleszcens és fiatal felnőtt korosztályt önmaguktól, befolyásolható esendőségeiktől, elősegítsük az ön- és pár-ismeretet, a család- és identitás erőkre vonatkozó tudás gyarapodását, továbbá védelmezzük emberi voltunkat. Áprily Lajos szavaival szólva legyünk végre „Fenn, az ember magasán”.
Melléklet: Egy édesanya levele
Végezetül a hozzám érkező, bizalommal írt szülői levelek egyikét szeretném közölni az édesanya hozzájárulásával, amelyet ez úton is köszönök.
„A kormány által elfogadott gyermekvédelmi törvény kapcsán négy ’nemváltott fiatallal’ készült interjút olvasva jutottak eszembe az alábbi gondolatok. Mindenki véleményét, életútját tiszteletben tartom. Az alábbi sorok nem vitaindítónak születtek, csupán szükségét éreztem, hogy leírjam, mivel, ha most lennék gyerek, bizonyos szempontból érintett lennék. Nem szeretnék meggyőzni senkit, és engem sem szükséges. Köszönöm.
Kilenc éves koromig rövid hajam volt. Olyan rövid, hogy rendszeresen megkérdezték anyukámat, hány éves a fia. Szerettem a fiús játékokat, szerettem barkácsolni, a zsebemben bicskát, madzagot és hasonlókat hordtam. Ha abban az időben egy felnőtt megkörnyékezett volna a női testbe zárt férfi, a transzszexualitás vagy hasonló témával, lehet, hogy nőiségem végleges csapást szenvedett volna és ki tudja, ki lennék ma. Hálás vagyok azoknak a felnőtteknek, akik abban erősítettek meg, hogy okos, csinos, aranyos szép KISLÁNY vagyok (hiába voltam nyakigláb, lapos, fiús frizurájú, bandázós), nem pedig a gyanút szórták el bennem, hogy tulajdonképpen a Teremtő elhibázott valamit, amit – legyek nyugodt, ha eddig nem lettem volna – életre szóló egészségkárosító hormonkezeléssel, sebészkéssel orvosolni lehet. Azt hiszem, rábeszélés nélkül is sikerült volna abban az életkorban a végletekig felkavarni, biztos, hogy fogékony lettem volna rá.
Saját meggyőződésem, hogy annak, aki gyerekkorában a másik nemre jellemző viselkedést vesz fel, nem a felkavaró lehetőségek ecsetelésére van szüksége iskolai keretekben, hanem a saját nemében való MEGERŐSÍTÉSÉRE. Pozitív visszacsatolásra megtanítani, hogy „Te milyen szép kislány vagy!” Milyen csinos vagy! Milyen szép a hajad! Olyan kislány/kisfiú nincs, nem létezik, akin ne lehetne szép, vonzó, kedves tulajdonságot találni, ami a saját nemére jellemző. Sokan éppen azért kezdenek el a többséghez képest furcsán viselkedni, mert azt fújják nekik: hogy te milyen fiús vagy! Szerintem nem a gyerekeket kellene gyerekkorban megerősíteni abban, hogy normális dolog fiúnak vagy lánynak érezni magukat, hanem a szülőket kellene megtanítani a várandósság idején legkésőbb, hogyan erősítsék, dicsérjék gyermeküket abban a testben, amiben születtek, hogyan segítsenek nekik kiteljesedni nőként vagy férfiként, hogyan legyen az apa és anya a helyén a családban. Ebbe a felvilágosításba természetesen beleférne az is, hogyan neveljenek másokkal szemben nyitott, elfogadó gyermekeket. Ugyanakkor, ha a szülő úgy érzi, hogy a jelenlegi törvénnyel iskolákból kizárt felvilágosító munka hiányzik a gyermekének, otthon még pótolhatja azt. Igy viszont sok, gyerekkori énemhez hasonló diáknak is megmaradna a lehetősége, hogy az maradjon, akinek született”.
Én is „szükségét érzem”, hogy reagáljak erre. Ha lesz belőle vita, ha nem. Igaz nem „nemváltó fiatal” vagyok, hanem „nemváltó középkorú”. A szülő levele azt mondja indirekt módon, hogy valaki mostanában azt a „gyanút szórja el” a fiataloknak, hogy rossz testben születtek. Nem tudom, hogy 2000 – 2021 között ez a levelet író szülő vagy Bagdy Emőke részt vett-e valaha egy olyan iskolai foglalkozáson amire ő utal. Szó sincsen erről, amit állít. Ez szimpla hazugság. Senki, soha nem mondja egyetlen fiatalnak sem, hogy rossz testben született és soha egyetlen aktivista és szervezet sem „beszélte” bele egy fiatalba sem, hogy milyen jó melegnek vagy transzneműnek lenni. Ez, ha józan ésszel belegondolunk lehetetlen is lenne. Akik ilyen sorokat leírnak és még komolyan is gondolják, azok nem mondanak igazat. Az LMBTQ edukáció nem egyenlő a befolyásolással. Tényekről beszélünk és nem érzelmekről. Arról, hogy bizonyos fogalmak mit jelentenek és hogyan kell ezeket értelmezni és milyen összefüggések vannak. Ez azért szükséges, hogy ne legyen a mai fiatal generációból egy olyan idősebb generáció, mint amilyen ma van, hogy elolvas egy amerikai szerző lázálmos, beteges vallásos eredetű írását, ami egy teljesen másik környezetben, társadalmi és kulturális háttérrel íródott és utána azt képzeli, hogy itt Mo-n is ez vár ránk. Ha valaki ezeket a könyveket, írásokat kész tényként és általánosan elfogadott álláspontként értelmezi, úgy hogy semmilyen fogalma nincsen arról, hogy valóban mi történt itthon az iskolákban az minimum szomorú és elgondolkodtató. Bagdy Emőke hosszú írása tulajdonképpen erről szól. Írása végén két oldalon keresztül sorolja fel az „irodalmat”, amiből a „saját” gondolatait összeállította. Kutatási, konkrét eredményeket én most sem olvastam sehol, nincsenek hivatkozások, statisztikák, kézzel fogható tények. A szerző felment az Internetre, elment a könyvtárba és összeszedett egy halom szerzőt és könyvet azoktól a külföldi antigender propagandistáktól, akik a magyar viszonyokat nem ismerve leírnak egy teljesen valótlan világot. Ez az írása Bagdy Emőkének tisztán rávilágít arra, hogy az orbáni propaganda honnan építkezett, hogyan tévesztette és még ma is folyamatosan téveszti meg a magyar társadalmat. Erre rákenve egy hamis keresztyén mázat, ami itthon a FIDESZ tábort jellemzi, és máris kész és remekül fogyasztható POLITIKAI PROPAGANDA GYŰLÖLETKAMPÁNY alkotható az egészből. Sajnálom, hogy „szakembernek” tekinthető emberek is itthon beálltak ebbe a sorba és a gyűlölet szekerét tolják vallási köntösbe öltöztetve, ami még felháborítóbbá teszi az egészet! Nem jó irány. Ébresztő!
VÉGE
