Pár évvel ezelőtt én is szerveztem transzjogi tüntetést a Hősök Terére. Talán 60-80 emberrel próbáltuk felhívni a figyelmet arra, hogy a magyar kormány ellehetetlenítette a nem és névváltást. Akkor még én is hittem meglehetősen naiv módon abban, hogy a társadalom egy része odafigyel esetleg ránk, meghallja a hangunkat és talán még páran mellénk is állnak. Aztán hamar rájöttem – és ebben segített a PRIDE is – hogy nem ez a jó útja annak, hogy a transznemű jogokért harcoljunk és növeljük a transzneműek elfogadottságát. A PRIDE mutatott rá arra először nekem, hogy ez annyira kontraproduktív megmozdulás a közösségnek, hogy többet árt, mint használ. A Pinkwashingra – amikor intézmények, főként vállalatok az LMBTQ+ közösség irányába tett kommunikációs gesztusokkal fednek el egyéb politikai, fenntarthatósági problémákat, vagy akár csak a sima profitérdeket. – a legalkalmasabb hely a cégeknek és a politikusoknak. Azok az emberek, akik pedig átvitt és valóságos értelembe véve is kivetkőztek magukból a felvonuláson hihetetlen mennyit romboltak az egész PRIDE méltóságán. Ott voltam és borzasztóan kellemetlenül éreztem magam, szégyenérzet fogott el. Aztán bebizonyosodott számomra az is, hogy az LMBTQ civilszervezetek működése és egymás támogatása hogyan zajlik és még jobban megerősített abban, hogy nekem más az utam. Mikor nagyjából egy hónapja azt mondtam, befejezem a proaktív aktivizmust, utána, írt nekem privát üzenetet a közösségből valaki és megköszönte, hogy nem vállaltam az „áldozati szerepet”. Nem erről szól ez, nem vagyok áldozat és nem sajnáltatom magam, de az jelzés értékű mindenképpen, ha valaki megköszöni, hogy „nem tálaltam mindent ki”.
Most sem fogom ezt megtenni, de olvasva azt, hogy hamarosan egy „transz jogi” – hogy ezt miért nem tudja vajon helyesen leírni egy nagy olvasottságú online médium, amelyik hirdeti az eseményt nem értem – tüntetés lesz Budapesten, elgondolkodtam. Értem a kétségbeesését sok embernek a közösségből és sajnálom is őket, de nem tudom, hogy egy ilyen felvonulás mit old meg? Kiereszteni a gőzt, és erősíteni a közösségi összetartozást, melyet mindenhol mindenki hangsúlyoz a felszólalásában, de ha bárki jobban belegondol, hogy milyen személyeskedések és gúnyolódások mennek végbe ebben a közösségben, lehet, hogy érdemes lenne a tüntetések előtt a saját háza táján rendet tennie a közösségnek.
Nincsen egy bejegyzett érdekszervezet sem, amelyik működne és képviselné a transzjogokat a mindennapokban. Az, hogy esetlegesen pár alkalommal húsz-ötven ember elmegy kiabálni a belvárosba, nem fog megoldani semmit. Ehhez szervezetten kellene fellépni a médiában, a politikában, és minél több helyen összehangolt módon kommunikálni és akciókat szervezni. Stratégia mentén, ésszel, és minél több támogatót megnyerve az ügynek.
Én továbbra sem hiszek az agresszív jogkövetelésekben és tüntetésekben, szerintem a párbeszéd és az egymásra figyelés vezethet eredményre, de sajnos a világ egyre inkább arra mozdul el mindenhol, hogy az elkövetkező évek nem nekünk fognak kedvezni. Amíg a társadalom nagy része nem is érti mi az a transzneműség és sorra kérdezik meg azt, hogy „milyen jogotoktól fosztottak meg titeket?” addig ez nagyon nehéz így. Ahhoz, hogy a követelések mellé magyarázatokat adjunk, arra pedig az ilyen tüntetések teljesen alkalmatlanok és célt sem érnek el. El kell azon gondolkodni, hogy amíg a társadalom egy része nem érti miért tüntetsz, a másik nagyobbik része pedig csak provokációt lát ebben, addig valóban eléri-e a célját…
Jó kiabálást!
