Vérrel, kőbe vésve

Beleírták végre az Alaptörvénybe, most már mindenki tudja. Férfi van és nő. Szeretném leszögezni, hogy itt nem arról folyik a társadalmi vita, hogy a tudomány mai állását bárki megkérdőjelezné, és ezért is tűnik a kívülállónak ez a vita értelmetlennek, mert ahogy mondani szokták minek az evidens, egyértelmű dolgokat a legmagasabb szintű törvénybe foglalni?  Jogosan mondják az emberek, de gyanítom, hogy ők sem értik, miről szól ez az egész. Tegyük rendbe ezt a dolgot!

Nézzük, mit mond a kormányoldal: Egyrészt maga a kormányfő mondta, hogy „Mi nem értjük a gendert”, másrészt azt mondják, hogy a „nyugat megtámadta az ősi keresztény értékeket, benne már azt is megkérdőjelezik, hogy nem csak nő és férfi létezik”.

Ha valaki esetleg a COVID járvány közepén éppen nem kórházban feküdt, vagy otthon próbálta leküzdeni a betegséget, akkor feltűnhetett neki, hogy 2020. májusban Semjén Zsolt javaslatára benyújtottak egy salátatörvényt (XXX. számú), melynek a §33. paragrafusa arról szólt, hogy a 2010-es anyakönyvi eljárásokról szóló törvényt módosították, mely szintén a nemekkel foglalkozott. Egészen pontosan a születési nemekkel. Ott egyértelműen megfogalmazásra került, hogy az állam kizárólag a születéskor bejegyzett nemet tartja nyilván, melyet alapvetően a kromoszómaállományok alapján döntenek el. (Illetve nyilván megszületésünkkor az elsődleges nemi jellegek alapján). Az is belekerült, hogy ez az adat nem változtatható meg.

A vita arról folyik tulajdonképpen, hogy a politika (az állam) elismeri-e – és ezen keresztül valamennyire a propaganda által vezérelt társadalom – hogy a biológiai (születési) nemen túl, vannak olyan nemi identitások (társadalmi nemek), melyekkel szintén élnek emberek. Ez is tudományos tény, mint a születési nemek, amiről felesleges lenne vitákat nyitni.

Mivel a kormányfő és az egész kormány nem is érti a „gendert”, ahogy mondták, ez tisztán és egyértelműen látszik ezekből a törvényekből is. Ugyanis, ha értenék, akkor tudhatnák azt, hogy a transzneműség és az interszexuális állapotok nem kérdőjelezik meg a születési nemet, amiért ők annyira harcolnak Sőt! A transzneműség definíciója úgy szól, hogy ha valaki a születéskori neméhez képest eltérő nemi identitással rendelkezik és éli le az életét, akkor ő transznemű. Ebben benne van, az, hogy a születéskori nemhez képest tudjuk azt mondani, hogy „valami nem stimmel”. Az állam pedig azt mondja, hogy „én ne mondjak ilyet, mert ilyen nincsen, ő ezt nem érti és nem ismeri el”. Nekem ez a vita nagyon hasonlít a „laposFöld” vitákhoz és elméletekhez. Amíg valaki nem érti meg a „gendert” és erre szándéka sincsen, mert ha megértené, és elfogadná, akkor egy óriási politikai propaganda töltényt veszítene el, addig ez az egész történet teljesen rossz irányba fog haladni és tragédiához fog vezetve. Már most is sok esetben oda vezet, de az is tény, melyről a köztévé nem számol be, hogy a transznemű diagnózisért jelentkező fiatalok negyede (!) már úgy érkezik a szakemberhez, hogy valamilyen antidepresszánst, és/vagy antipszichotikumot szed. Családbarát és gyermekvédő kormányunknak nyilván azok a gyermekek gyerekek, akiknek minimum egy testvérük van, fehér bőrűek és vasárnaponként mindenképpen megjelennek Isten színe előtt. A transznemű gyerek nem gyerek, őt nem kell megvédeni semmitől, nincs rájuk a magyar kormánynak szüksége. Őket ott pofozza, ahol tudja, ott rúg bele óriási erővel ezekbe a fiatalokba ahol csak tud. Növelni a brutális pénzekkel támogatott saját propaganda sajtója által terjesztett gyűlöletet és ezeket a törvénymódosítások mind arra irányulnak, hogy őket a társadalom pereméről, ahol amúgy is vannak végleg a szakadékba lökje. Arról sem számolnak be ezek a kormányhíradók, hogy nap mint nap hány transznemű ember nem kap munkát vagy éppen bocsátják el a munkahelyéről mert transznemű. Hány transznemű ember nem kapja meg az állam egészségügyi törvényben meghatározott alapjogon járó ellátást.

Ha az állam nem ismeri el a transznemű embereket, akkor ahogy 2020-ban ezt törvényi erőre is emelték a nemünket és a nevünket sem tudjuk a hivatalos iratokban megváltoztatni. Eddig megálltak ennél a pontnál és azt hangoztatta a kormány minden ezzel kapcsolatos kérdésre, hogy „Magyarország egy szabad ország, mindenki úgy él ahogy akar, a kormány nem szól bele senki magánéletébe”. Ez a mondás azért már elkezd inogni, ha én nem tudok a nemi identitásomnak megfelelően élni, amit az állam nem ismer el, mert nem ad hozzá hivatalos papírokat. Most úgy gondolom, hogy az Alaptörvénybe való belefoglalása a transzneműség kvázi betiltásának, már a jogi szintről kezd ellépni a szociális, társadalmi szintre is. Ezek után hivatkozva az Alaptörvényre már csak egy kis lépés, hogy helyi rendeletekkel korlátozzák a transznemű emberek mindennapi életét, helyiségekbe való bejutást ezzel gyakorlatilag ellehetetlenítve azt teljesen.

Az sem teljesen érthető számomra, hogy a társadalom 0,5% – 1% miatt egy Alaptörvénybe foglalt módosítást hajtsanak végre, erre szerintem nem volt még példa és gyanítom nem is lesz. Nehezen tudom elképzelni, hogy a 9,6 millió embert egy 0,5% -os társadalmi reprezentáltsággal rendelkező marginális csoport veszélyeztetné bármiben! Milyen veszélyt jelentünk mi és kire? Továbbra is egy gonosz, politikai üldözés folyik ellenünk, ami mellett cinikus undorító mosollyal mondják, hogy „mi nem szólunk bele abba, ki hogyan él”. Szeretném azért megjegyezni, hogy ennél a TISZA (Magyar Péter) sem ment még tovább, sőt ő is mintha a legutóbbi kérdésre ezzel kapcsolatban az Alaptörvényt emlegette volna. Ijesztő nagyon számomra, és aki a „reményt” vagy „bödőcsi messiást” lát benne, azokat óva inteném a csalódástól, pláne, ha LMBTQ közösséghez tartoznak.

A tizenötödik módosításnál jár a „gránitszilárdságú” Alaptörvény. Most már csak arra leszek kíváncsi, hogy hányadik kiadás fogja előírni a rózsaszínű, vagy transzzászló színű háromszög, csillag viselését a bikini felsőmön majd nyáron a strandon, és utána majd hány órára kell kimennem a Keleti Pályaudvarra, ahol várnak ránk a marhavagonok, a felújításra váró pályaudvari mosdóból pedig Lázár János fog utánunk mosolyogva integetni. Ti akartátok ezt, akik tizenötéve megválasztották ezt a rendszert és mindig azt mondtátok legyintve, hogy dehogy a FIDESZ nem náci, szélsőjobboldali párt. A kegyetlenség és könyörtelenség fekete mozdonya már évek óta zakatol és itt jár körülöttünk, mely majd egyszer összekapcsolódik a marhavagonokkal és megrántja magával őket. Ti, akik pedig ennek örültök és az ilyen írásokhoz nevető emojikat biggyesztetek lesztek majd a következők, akik felszállnak a következő szállítmányra. Rengeteg vagon van még…

Ahogy a zsidóságot sem lehetett betiltani, kiirtani, megszüntetni, eltörölni, úgy a transznemű, queer embereket sem lehet. Hozhatnak bármilyen törvényt, írhatják a butaságaikat bárhova, akárhányszor, akárhogy, elvihetnek, deportálhatnak, nem lehet minket kitörölni a világból. Sőt, egyre erősebbek leszünk és az élet, a természet, az emberi mivoltunkból fakadó sokszínűségünk úgyis győzni fog felettetek. Nem félünk tőletek!

Vélemény, hozzászólás?